Gyermekfókuszolás

Marta Stapert

 

hogyan bánjunk gyermekekkel a fókuszterápiában?

Hogyan tanítsuk meg a gyermekeket fókuszolni?

hogyan vezessük őket a fókuszolás során?

Írta: Marta Stapert

Fordította: Horváth Dávid

A fordítást ellenőrizte és az eredetivel egybevetette: Goóg Mária

 

Bevezetés

Egy anya azzal a kérdéssel fordult hozzám telefonon, hogy mit tehetne annak érdekében, hogy jobban megérthesse a fiait. Először is azt tanácsoltam neki, hogy iratkozzon be egy fókusz-tanfolyamra. Másodszor pedig azt javasoltam, hogy amikor a fiának valami gondja vagy rossz érzése van, kérdezze meg tőle: hol érzi azt pontosan a testében és hogy miféle érzések azok? Ezt az érzést azután majd "kihelyezhetné valahová a testén kívülre", ahonnan aztán jobban szemügyre veheti. Néhány héttel később a következő történetet mesélte el nekem az anya:

Képzeld, egyszer éppen az autót vezettem a két fiammal, akik két, ill. négy évesek és a hátsó ülésen ültek. Nagyon ideges voltam, mert a fiatalabbik toporzékolt, sírt és kiabált. Nem láttam tisztán, hogy mi történik körülöttem és közben arra is figyelnem kellett, hogy biztonságosan vezessek.

Egyszer csak az idősebbik fiú, Joachim megkérdezte a kisebbet, Casimirt: "Hol érzed a testedben a haragot?"

Casimir bőgve így válaszolt: "A hasamban."

Joachim: "De pontosan merre?"

Casimir: "Itt." És odatette a kicsi kezét a hasára.

Joachim: "Tartsd a kezedet ott egy kicsit és akkor jobban leszel."

Casimir: "Nem szép ez itt."

Joachim: "Helyezd el valahová kívülre ... keress neki valahol egy helyet ... hagyd csak eltávozni ... és meglátod, újra jól fogod magad érezni."

Ezután csend lett hátul a kocsiban, a fiúk elégedetten ültek, s én ismét felszabadultnak éreztem magam.

Ezzel a példával kezdem, hogy rámutassak: nem bonyolult dolog a gyermekekkel való fókuszolás. Épp ez az, ami a fókuszolás lényege. Még egy telefonon elhangzott tanácsnak is lehet foganatja. Hiszen nem az a végső cél, hogy a gyermekek végülis egymásnak legyenek képesek segíteni a fókuszoló módszerrel?

Egyre több és több kérés érkezett hozzám szülőktől, tanároktól és másoktól, akik szerették volna a gyermekeket fókuszolásra tanítani: "hogyan segíthetek a gyermekemnek a fókuszolással?" "Hogyan kísérhetem a gyermekemet vagy gyermekeimet iskolai munkájukban a fókuszolással?" Kiderült, hogy ez összetettebb dolog annál, mint csupán felnőtteknek gyermekek fókuszolásban való segítése, vezetése.

Hamarosan rájöttem, hogy van egy ennél még fontosabb alapkérdés és igény is. Ez pedig így hangzik: "hogyan lehetek a gyermekemmel a családban vagy a munkában egész napon át fókuszoló módon, jobb légkört teremtve ezáltal akár odahaza, akár az iskolában. Valóban együtt lenni a gyermekkel ahelyett, hogy utasítgassam, ráerőltessek valamit, vagy idegesítsem magam, amikor a gyerek mást akar mint én. Igencsak érdekli a felnőtteket, hogy ők maguk is elsajátíthassák az élet mindennapjaiban a fókuszolás alapattitűdjét, és, hogy fókuszolásra tanítva a gyermeket, képesek legyenek kísérni őket.

A gyermekek fókuszolásra tanítása a már ismert megértő, követő attitűdöt igényli. Mi történik akkor például, ha egy gyermek visszautasítja a fókuszolást és így szól az anyjához:

"Ugye a fókuszolást tanulod? -; de én nem akarok a tanítványod lenni. Válassz valaki mást gyakorolni."

Hogyan hidalható át az efféle szülő-gyermek közti ellentét? Nem az a fókuszolási alapattitűd ilyenkor, hogy az anya megérti a gyermeknek ezt a fajta ellenállását?

Hat hónapja tartok kurzusokat felnőtteknek, melynek során arra tanítom őket, hogyan segíthetik fókuszolni a gyermekeket. Itt szeretném átnyújtani az olvasónak az általam a kurzusokat látogatott felnőttekkel együtt ezideig kialakított irányelveket. Az viszont már majd az olvasó alkotókészségén múlik, hogyan fogja megteremteni a gyermekeivel kialakítandó saját fókuszoló módszerét.

Egészen a múlt hétig az volt a gondom, hogy nem találtam megfelelő címet sem a kurzusaimnak, sem ennek a cikknek. A "fókuszolás a gyermekekkel" volna talán még a legegyszerűbb, de valójában ez nem elég pontos. Gendlin úgy tanította, hogy igazából senki sem tudja a másikat fókuszolni. Ez áll az első leckében a felnőttek vezetéséről, s nekem az a meggyőződésem, hogy ez gyermekekre éppúgy vonatkozik, sőt még inkább igaz rájuk. Ugyanis mindíg a fókuszoló az, aki a figyelmét befelé fordítja, egy kísérő vagy egy terapeuta segítségével.

Ezért írtam Gendlinnek, hogy a véleményét kérjem a "Fókuszolás a gyermekek által" címről. Nagyon megörültem, amikor azt válaszolta, hogy ezt a címet tartja ő is a legjobbnak erre a tevékenysége vonatkozóan, ami lehetne még rövidebben "Gyermekfókuszolás" is.

A fókuszolás alapkurzusán való részvétel elengedhetetlen feltétele a gyermekfókuszolási tanfolyamon való részvételnek. A felnőttek a mi csoportjainkban szülők, nagyszölők, szomszédok, tanárok, gyermekvédő területen dolgozók és egy játékterapeuta. Ez sokféle kapcsolat, ám itt most magáról a gyermekről szándékozok írni.

A "gyermekfókuszolás"-tanfolyamokkal különben az a probléma, hogy azokon a gyermekek maguk nincsenek is jelen. Viszont másfelől minden életkor képviselteti magát egy kurzusban. A csoporttagoknak ezért nem csak gazdag tapasztalataik vannak a saját vagy mások gyermekeire vonatkozólag vagy azokról a gyermekekről, akikkel dolgoznak, de természetesen rendelkezésükre állnak saját gyermekkori élményeik is. Ezeket is felhasználva, a kurzus során még mélyebbre juthatunk az élmény szintjén, folyamatos kapcsolatot teremtve ezen élményeik és az ő mai, gyermekekre vonatkozó viselkedésük között.

Jóleső és inspiráló érzés volt azzal indítani a kurzust, hogy az egyik résztvevő éppen nyolc és fél hónapos terhes volt akkor, s befejezni egy kicsi, nyugodt és elégedett négy hetes babával, aki közénk került és akinek így már meg is volt az anyával való első fókusz-élménye. Ez mély érzéseket ébresztett bennünk. Később erről még többet fogok mesélni.

Ennek a cikknek a fő célja, hogy:

a felnőttek elsajátíthassák az alapvető fókusz-viszonyulást;

legyen elég merszük a gyermekek fókuszolásban való mindennapi vezetésére;

megtaníthassák a gyermekek mindennapi fókuszolási tevékenységét;

a fókusz-edzők, akiknek már vannak tapasztalataik a gyermekekkel való munkában, eljuttassák ezen programot más felnőttekhez is;

a szakemberek kiegészíthessék a gyermekekkel való munkájukat a fókuszolással;

azok az igazgatók, menedzserek, akik gyermekekkel foglalkoznak, támogathassák a fókuszolás alkalmazását intézményeikben, iskoláikban.

A cikk két részből áll. Az első rész arról szól, hogy én hogyan dolgozom élményközpontú módon, egy felnőttekből álló csoporttal, akiknek tagjai szeretnék elsajátítani a gyermekekkel való fókuszoló attitűdöt. A második rész vezérfonala, hogy hogyan tanítsuk a gyermekeket fókuszolni, hogyan vezessük be őket a fókuszolás rejtelmeibe.

Az első részben a példákat dőlt betűkkel írtam, a megjegyzéseket és észrevételeket kisbetűkkel. A második részben dőlt betűkkel szedett szöveget útmutatásként tudjuk használni és a "te", ott a gyermeknek szól.

A gyermekfókuszolás-kurzus célkitűzései

A kurzus olyan módon épül fel, hogy a résztvevők a kurzus végére eljuthassanak a következőkig; az illető meg tudja tanítani a gyermeket arra, hogy:

az képes az érzékszervi érzetek felfogására;

befelé tudja irányítani a testébe a figyelmét;

kapcsolatot tud létesíteni valamivel a belső testi felt-sense-szel;

ezt az érzést kapcsolatba tudja hozni az életével az által, hogy meghallgatja, odafigyel rá;

tudja, hogy ennek az érzésnek egy jelentése van, egy történetet rejt;

jobban képes kezelni a problémáit;

ne tagadja le a problémáit, de ne is árasszák el a problémák;

tudjon "szabad teret" teremteni, főleg rajzolással;

elfogadja a nehéz, fájó, félelmetes vagy éppen dühös érzéseket;

tudja, hogy a testi érzésekre való odafigyelés, azok meghallgatása segítségére lehet;

a gyermek bízzon meg saját belső érzésében, amely tudja, mi a helyes és igaz;

a gyermek legyen a saját helyzetére vonatkozó érzéseknek önmaga az ellenőre;

jobban tudjon koncentrálni arra, amit csinál;

Legyünk figyelemmel saját és a gyermek területének határaira. Ismerjük fel a nem verbális jelzéseket és az eltérő manőverezéseket. Öntsük szavakba azt, amit empátiásan megérzünk abból, ami a gyermekben zajlik. Kérdezzünk rá arra is: "Helyes ez?" Meg tudod őrizni saját területedet és annak határait? Rendszeresen fókuszolsz, különösen amikor frusztráltnak, ingerültnek, dühösnek, stb. érzed magad, vagy elkeserít, amit a gyermek csinál vagy kérdez?

 

A kurzusainkon alkalmazott módszer

Kurzusaimon a saját élményeket dolgozzuk fel újra és újra. A testileg érzékelt változások által és az által, hogy ezeket az élményeket szavakba öntjük, a résztvevők fokozatosan felfedezik, kialakítják azt a módozatot, hogyan legyenek együtt a gyermekkel empatikus és odafigyelő módon és hogyan legyenek segítségükre a fókuszolásban. Az általam adott irányelvek az alapvető viszonyulásról szólnak, továbbá arról, hogyan segíthetjük a gyermekek fókuszolását, hogyan támogathatjuk ezt a folyamatot.

Arra szoktam törekedni, hogy a kurzus során ne akadjuk el annál, hogy csupán a gyermekről beszélgetünk. Ennek a problémának a kezelésére kifejlesztettem néhány módszert. Ilyen például, hogy megkérem a résztvevőket, játsszunk le vagy éljünk át egy szituációt vagy interakciót, majd fókuszoljunk arról. A csoporttagoknak minden nap vannak élményeik a saját gyermekeikkel vagy azokkal a gyermekekkel, akikkel dolgoznak. S mi sok gyermekkel találkozunk. Még a bevásárló központban is nemegyszer láthatunk feltűnően viselkedő gyermekeket és felnőtteket. Gyakran használjuk is ezeket az élményeket a kurzusokon és gyakran kérem azt, hogy csináljunk egy-egy szerepjátékot azokból.

Már sokszor bebizonyosodott, hogy nem egyszerű dolog egy direktív vagy éppen engedékeny magatartásból, egy hatékony, empatikus, figyelmes viszonyulásba térni át. Sok felnőtt küzd azzal a félelemmel, hogy elveszti a kontrollt a gyermek viselkedése felett. Fontosnak tartom, hogy nagy teret biztosítsunk a kurzus alatt a belső élmények számára, hogy ezáltal a gyermek irányában belső változás léphessen fel a felnőtt attitűdjében.

A szerepjátszás és a szimulációs gyakorlatok abban segíthetnek minket, hogy kifejleszthetjük az empátiánkat és az érzékenységünket a gyermek belső életének irányában. Különösen a gyermeki szerep eljátszása nyújt sok felismerést, meglepetést és testileg is érzehető változást, mely egyúttal a viselkedés megváltozását is eredményezheti.

 

Szerepjátszás

Szerepjátéknak nevezzük, amikor a résztvevők idegenek szerepeit játszák el, s melyekben ők maguk nem érintettek az adott helyzetben. Különösen kezdéskor, az első találkozás alkalmával szoktam néhány példát előhozni. Később a résztvevők legtöbbször már a saját példáikkal élnek. Azt szoktam kérni, hogy háromszor játszuk el az adott szituációt.

A felnőtt a tekintély-elvű megoldást erőlteti.

Anya: Azonnal menjünk vásárolni.

Gyermek: De én most játszom.

Anya: Azonnal hagyd abba és csináld azt amit mondok.

A felnőtt beadja a derekát, nem képes kezelni a gyermek akaratát.

Anya: El kellene mennünk bevásárolni.

Gyermek: Jaj ne, most játszom.

Anya: Jó, akkor itthon maradok.

A felnőtt empatikus felt-sense-figyelő módon viszonyul, ahogy a csoporttagok játszották ezt a kurzusban.

Anya: Még el kell mennem bevásárolni vacsorára.

Gyermek: Itt szeretnék maradni játszani.

Anya: Nem jó, ha félbe kell szakítanod a játékodat; de tudod nem szeretnélek egyedül itthon hagyni. Mennyi idő alatt leszel kész a torony felépítésével?

Gyermek: Mindjárt.

Anya: Na jó, akkor várok néhány percet.

Gyermek: Most is mehetünk; a játéktornyom még várhat.

Csodálatos, hogy milyen kreatívan képesek játszani a csoporttagok ezeket a szerepeket, főleg a saját élményeik alapján. Az utolsó példában rájönnek, hogyan érkezhetnek el ahhoz fázishoz, amelyben a mindkettőjüket kielégítő megfelelő megoldást megtalálják. Ez akkor következik be, ha a gyermek úgy érzi, meghallgatják. A csoporttagok gyakran segítik és egészítik ki egymást, vagy addig játszuk a helyzetet, amíg meg nem találjuk a legmegfelelőbb interakciót és megoldást.

Szimulációs gyakorlatok

Szimulációs gyakorlatnak nevezzük, amikor valaki a saját tapasztalatából származó szerepet alakít. Az első összejövetelkor megtanuljuk, hogy minden viszonyulás mögött van egy bizonyos történet, amely megköveteli, hogy meghallgassuk és ez különösen így van a gyermekek esetében. Ők nem üres lapok. Az empatikus felt-sense-figyelés segíthet nekünk abban, hogy feltárjuk, mi lapul a viselkedés mögött.

Egy anya ezt mesélte az első találkozás alakmával:

Az egyik fiam (11 éves) nagyon zárkózott és ez a negatív viselkedése nagy kellemetlenségeket okoz a családnak. Mindig idegesít, amikor mellettem van, zavarja a család légkörét.

A második alkalommal pedig így mesélt:

Igen meglepődtem, mivel az utóbbi két hétben jól alakult a viszony a fiam és énközöttem. Olyan nagyon nem hittem a fókuszolásban. Úgy tűnt, hogy ez a trükk nálam nem fog beválni, de azért megcsináltam, amit tanítottál; meghallgattam a fiamat és csak megismételtem, hogy mit mondott, s nagyon élveztük, egészen vasárnap estig. Éppen a lefekvés előtt jött az írásbeli földrajz leckéjével és arra kért, hogy hallgassam ki. Nem tudta jól a leckét, ezért idegesen azt mondtam neki: milyen buta, hogy nem képes megtanulni rendesen; korán fel kellene kelnie, hogy újra áttanulmányozza, és aztán megkérdeztem, hogy egyet ért-e ezzel. Beleegyezett, de reggel mégsem akart korán felkelni az ágyból. Nem nézte át újra a földrajz leckéjét, ami miatt rossz reggelem volt, rossz érzés volt a gyomromban. Diadalmasan jött haza; majdnem a legjobb osztályzatot kapta, amitől aztán elég hülyén éreztem magam.

Beszélgethettünk volna erről a helyzetről, a mögötte meghúzódó dolgokról, elemezhettük volna a szituációt és annak alapján tanácsokat adhattunk volna, de annak átélése, hogy mindez hogyan működik, a helyzetet sokkal világosabbá tette és biztosította a testileg érzett változás elérését. Megkértem az anyát, hogy vegye fel a fiú szerepét, egy másik csoporttagot pedig arra kértem, hogy játssza el az anya szerepét. Az anya most megértette, hogy mennyire lehengerelte a fiát és az milyen nagy ellenállást váltott ki belőle.

Aztán megkértem egy másik résztvevőt, hogy olyan anyát alakítson, aki valóban meghallgatja a fiát, amivel lehetőséget ad neki arra, hogy megtalálja a saját maga számára a megoldását. Az anya elkezdett sírni, majd így szólt:

Úgy érzem, mintha sohasem tudnék közel kerülni hozzá. Most úgy érzem az ő helyében, hogy bizonyára nagyon vágyódik arra, hogy közel kerüljön hozzám. Születésekor volt ilyen fajta távolság. Majdnem meghaltam.

A későbbiek során a kurzusban visszatért még ez a személyes téma a maga idejében és helyén.

 

Csoporttagok fókuszolása

Igen változatosak a csoporttagok gyermekkori élményei, s a kurzusban több szinten tudunk ezekkel dolgozni. A dolog egyik része, hogy a gyermekkori élmények révén segít bennünket a fókuszolás, hogy felfedezhessük magunkban, vajon mi akadályoz meg minket abban, hogy olyan szülők, felnőttek legyünk, amilyenek lenni szeretnénk. A másik dolog, hogy képesek legyünk megérezni, hogy milyen módon szerettük volna, hogy annak idején meghallgassanak bennünket vagy segítségünkre legyenek, s ez által jobban érzékelhessük, hogy végső soron mi zajlik le a gyermekben és így jobban tudjunk reagálni rá.

Az alábbi kérdést, ill. szituációt a szokásos folyamat során használom a fókuszoláskor, amely a probléma/kérdés egészéhez tartozó felt-sense-ből indul ki, keresve a kapcsolatot a gyermekkori élmények és a felnőttnek a gyermekre irányuló mostani viselkedése között. Néha csoportélmény alapján, néha pedig párokban dolgozunk. A csoport legutolsó összejövetelekor a felt-sense-ből kiindulva festünk, ami mindig hatalmas élmény.

Fókusz-élmény 1.

Hogyan szeretted volna gyermekkorodban, hogy meghallgassanak szüleid, tanáraid?

Egy anya mesélte el következő élményét:

Egy tanár annak idején hazugsággal vádolt. Senki sem hitt nekem, még a szüleim sem. Nem is akartak meghallgatni. Meg lettem büntetve, amely még most is nagyon bánt. Igen mérges leszek, amikor megsejtem, hogy a lányom hazudik és nagyon gyorsan gyanút fogok. Most nagyobb terem van arra, hogy figyeljek rá. Úgy érzem, szinte elnézést kellene kérnem tőle, hogy eddig úgy reagáltam rá.

Fókusz-élmény 2.

Képzelt el, hogy gyerekkori házatok előtt állsz, amelyhez a legszorosabban kötődsz.

Képzeld el, hogy a nappaliban állsz.

Képzeld el, hogy abban a szobában állsz, ahol aludni szoktál.

Egyszer egy nagymama így sóhajtozott:

A nappaliban látom az apámat, aki mindíg arra kényszerített, hogy azt csináljam, ami számára volt a legjobb. Soha meg sem kérdezett. S most látom csak, hogy fókuszolásra erőltettem a három éves kisunokámat, mert azt akartam, hogy felhagyjon a sírással. Így erőltettek engem is gyermekkoromban mindig arra, amit a felnőttek akartak.

Fókusz-élmény 3.

Képzeljünk el egy helyet és egy időpontot, ahol és amikor egy felnőtt megdícsért bennünket.

Most képzeljük el azt a helyet és időpontot, ahol és amikor egy felnőtt megbüntetett bennünket.

Most már át tudom érezni, hogy miért volt számomra olyan fontos mások dicsérete. Egyszerűen nem érzékeltem, hogy jó-e valami vagy sem. Az anyám csodálattal volt irántam, de sohasem kérdezett meg, hogy én mit érzek, hogyan érzem magam. S ugyanezt csináltam én is most a gyermekeimmel, mert azt gondoltam, hogy így teszem a legjobbat a számukra.

A dícséret és a büntetés nagyon fontos dolgok. Bár a dícséret kellemesebb, mint a büntetés, mindkettő elveszi a gyermektől a belső kontroll lehetőségét. A gyermeknek rendszerint csendes kis reakciói vannak: "fogalmad sincs arról, hogy érzem magam eközben". Ezért, amikor megdícsérsz egy gyermeket, kérdezd meg utána: "és most hogy érzed magad?". S ha büntetni akarsz, tudd, hogy a büntetésnek soha nincs belső értéke a gyermek számára. Ugyanakkor a gyermek tudomására kell hoznod, hogy nem megfelelően viselkedik. A gyermek ezzel megtanul különbséget tenni viselkedése és a saját személye között. Megtanulja, hogy egy adott viselkedését elutasítod, de őt magát szereted.

Fókusz-élmény 4.

Térj vissza időben és térben oda, amikor és ahol boldog gyermek voltál, és vizsgáld meg magadban, hogy ez hogyan befolyásolja a gyermekeddel kapcsolatos viszonyodat és elvárásaidat.

Térj vissza időben és térben oda, amikor és ahol boldogtalannak érezted magad gyermekkorodban és vedd fontolóra milyen szerepe lehet ezeknek az élményeknek a gyermekeddel való kapcsolatodban.

Valamennyi csoporttag számára nyilvánvalóvá vált, hogy mekkora jeletősége van a gyermekkori élményeknek a gyermekekkel való jelenlegi kapcsolatukra.

Rendszeresen szakítok időt a kurzusokon felmerülő problémák fókuszolására, amit méltányolnak is a csoporttagok. A gyermekekkel kapcsolatos élményekre irányuló munka sok belső érzést megmozdít. Nem csak a saját gyermekkori élményeket hozza felszínre, de az azzal kapcsolatos emlékeket is, hogy mint szülő vagy felnőtt, hogyan viszonyultunk egy gyermekhez. Amikor hibákat tettünk szóvá, amikor idegesek voltunk, kiabáltunk, vagy erőltettünk valamit, mindeközben bizony rossz érzéseink voltak. Szerintem ellentmondana a fókusz-módszernek, ha csupán a gyermekek tanításán fáradoznánk, anélkül, hogy rendszeresen figyelmet fordítanánk a csoporttagok lelkében végbemenő dolgokra.

 

A felnőtt meghatározó fókusz-attitűdje

A gyermekkel szembeni alapviszonyulás három területet érint: a mindennapi életet, a fókuszolás tanítását és a fókuszolás kísérését. Természetesen ezek - ha specifikus területek is - valamennyien kapcsolatban állnak egymással.

A mindennapok alapviszonyulása

Miért van az, hogy olyan gyakran azt hisszük, hogy csak mi tudjuk, mi a legjobb egy gyermek számára. Szeretünk ellenőrizni, rendelkezni, szabályozni és törvényeket hozni. Mi döntjük el, mi az, amit meg kell csinálni és mi az, amit nem. Azt is mondani szoktuk, hogy szükségünk van saját határaink megvédelmezésére, hiszen a gyermek olyan, hogy a karodat kéri, ha a kisújjadat nyújtod. Miért kiabálunk velük? Hogyan kellene kialakítanunk a gyermekkel és nem csak a gyermekért való magatartásunkat? A gyermekhez való normális viszonyulás szerintem szerető, semleges és egy kicsit lakonikus hozzáállás, érthető és határozott, amely tiszteletben tartja a gyermek egyéniségét. Egy csoporttag hozzáfűzte ehhez a meghatározáshoz: "saját magaddal szemben pedig nagyfokú őszinteséggel". Erre vonatkozólag kifejlesztettem néhány lehetőséget ezen alapattitűd elérésére, fókuszolással és gyakorlatokkal, mint ahogy azt én magam is csinálom.

Megkértem egy csoporttagot, hogy játssza el a 16 éves fia szerepét, akit egy középiskolai tanára kiküldött az óráról. A fiú úgy érezte, hogy nem volt vétkes, csak ő bűnhődött az osztályban uralkodó rossz hangulatért.

A szülő:

A fiam egyszer azzal jött haza, hogy a tanára a legrémesebb szavakat ordítozta neki. Nagymértékben együtt éreztem vele és az első napon még tudtam is rá hallgatni és megértettem, hogy milyen borzalmas lehetett mindez számára. Másnap azonban megtagadta, hogy bemenjen ennek a tanárnak az órájára és hazajött. Ez már feldühített, s én is kiabálni kezdtem vele, aztán ő is, és mindketten dühösek voltunk egymásra.

A fiú helyzetét alakítva, s eljátszva a szituációt, az anya megérezhette, hogyan alázták meg a fiát, milyen dühös lehetett emiatt és mennyire elhagyatva érezhette magát, úgy a tanára, mint az anyja által. Az ezt követő szimulációs gyakrolatban más valaki játszotta a meghallgató anya szerepét. Ezután azt mondta az anya:

Most már úgy érzem, megértenek. Úgy érzem, most már könnyebben meg tudom találni a következő lépést.

A tükröző meghallgatás minden korú gyermek esetében mindig az alapviszonyulás. Gyermekek esetében ennek még inkább így kellene lennie, mint felnőttek esetében. A felnőttek - bár ez nem mindíg egyszerű - mégis könnyebben tudnak magyarázatokat találni, viszont egy gyermek az őt körülvevő felnőttek szándékaitól függ. Meghallgatásával a gyermek megértheti, hogy odafigyelünk rá, s egészen addíg beszélhet nekünk, amíg egészen érthető és világos nem lesz a maga számára is, hogy mit is akart mondani. Fontos, hogy végighallgassuk a történetet.

Milyen csodálatos ennek a mondatnak a jelentése: "van benned valami..." Ezzel a mondattal azt üzenjük, hogy meghallgatjuk a gyermeket, ugyanakkor az értésére adjuk, hogy nem kell attól tartania, hogy elmerül egy problémában vagy egy érzésben. A gyermek ilyen módon szembe tud nézni a problémájával és viszonyulni tud hozzá.

Előfordul hogy, olyan módon tudunk beszélni a gyermekkel, hogy teljes empátiával visszaadjuk azt, ami a gyermekben végbemegy.

Mintegy teret biztosítunk a gyermek számára, ha ezután megkérdezzük tőle, hogy "így van?..., te is így érzed ezt?" - és azután időt hagyunk neki a reagálásra.

Nagyon fontos, hogy tudatában legyünk annak a különbségnek, ami a "mi történik" és a "hogyan történik" között van. A kurzusokon el szoktuk játszani, hogy hány féle módon lehet ezt kérdezni: "kérsz egy csésze teát?" A legtöbbször 12-14 különböző módozatot is találunk ennek megkérdezésére. Mulatságos ezt játszani és felfedezni, hogy az "egy csésze tea" szavak kevésbé lényegesek, mint a hang tónusa. Második lépés az "akaszd fel a kabátodat a fogasra" eljátszása és ezzel annak felfedezése, hogy mi teszi a gyermeket együttműködővé és egyúttal mivel érhető el, hogy a gyermek felelősséget vállaljon a saját viselkedetéért.

Feltűnő, hogy eddig csak nők vettek részt a kurzusokon. Hol maradnak az apák? Az is érdekes ugyanakkor, amit az anyák meséltek nekem, hogy megfigyeléseik szerint az élettársaiknak is változik a gyermekeikkel való viselkedésük, legtöbbször anélkül, hogy ezt egyáltalán említenék nekik. Ez egy afféle csendes forradalom, amely az egész családnak jót tesz.

Alapviszonyulás a gyermek fókuszolásra tanításában

Amikor empátiával figyelünk az édesanya hasában lévő gyermekre, vagy amikor egy kicsi gyermeket fókuszolni tanítunk, ez természetes módon történik. A gyermekek szeretik a fókuszolást, ez természetesnek tűnik számukra, főként ha már fiatal korban hozzászoktak.

Ha idősebb korban veszi kezdetét a fókuszolás, ez merőben új dolgot jelent és bizony gyakran előfordul, hogy azt mondja a gyermek - ide értve az én saját gyermekemet is:

"ne terhelj a fókusz-ügyeiddel".

Igen fontos, hogy ne legyünk erőszakosak a fókuszolásra-tanításnál. Szánjunk időt arra, hogy felkeltsük gyermekünk kíváncsiságát. Kínáljuk meg egy kicsit belőle, majd várjuk meg, amíg ő maga fordul hozzánk kéréssel. Egy anya mesélte a csoportban:

Megkérdeztem tíz éves Jolise lányomat, akarja-e, hogy meséljek arról a kurzusról, amelyben részt veszek. Beleegyezett, s meséltem is neki, elmondtam mit tanulok a bennünk formálódó érzésekről. Azt is megkérdeztem tőle, hogy szeretne-e néhány gyakorlatot kipróbálni. Nagyon tetszett neki a dolog, főként az a belső érzés fogta meg, ami kedvenc játékmackójának elképzelésekor jött elő belőle. Két nappal később azt kérte, ismét vizsgáljuk meg, mit érez belül.

A fókuszolás megtanításának egyik módszere, amire majd még később visszatérek, a kis lépésekben való előrehaladás. Ne várjunk rögtön eredményeket és gyönyörű folyamatok kibontakozását. Minél kisebb az elvárásunk, annál nagyobb lesz a lehetőség, hogy történjék valami.

 

A gyermek kísérésének alapvető attitűdje a fókuszolás alkalmával

E másik módszert csak akkor kezdeményezzük, ha maga a gyermek hozakodik elő egy problémával. Ekkor felajánlhatjuk neki, hogy vizsgálja meg másként is ezt a problémát és megkérdezhetjük tőle, hogy ki akarja-e ezt velünk is próbálni. Ismerek olyan apát, aki nem is járt még gyermekfókusz-tanfolyamra, ám mégis tapasztalt fókuszoló és ilyen módon foglalkozik a fiával. Ezt mesélte nekem:

A fiamnak gondjai voltak a számtanpéldák megoldásával. Iskolát is váltott, de újból megbukott számtanból, úgy le volt maradva a többi gyermektől. Egyszer aztán hasfájásai kezdődtek és nem akart többé iskolába menni. Ez volt az a pillanat, amikor elkezdtem neki segíteni, hogy megvizsgálhassa, mi történik a bensőjében. Azt javasoltam neki, tegyen egy kísérletet. Nem voltam biztos abban, hogy jól csinálom, de azt gondoltam, hogy ami nekem hasznos, az neki is az lehet. Mindenesetre elég ügyetlennek érzetem magam.

Csak megkérdeztem, hogy mégis merre fele érzi magában azokat a számtanpéldákat és mi jön fel benne ezekből. Erre azt válaszolta, hogy zűrzavart érez magában, sötétséget és csúnya arcokat lát. Majd azt kérdezte, velük maradhatna-e egy ideig egy kis távolságból. Az arcok azokat a gyermekeket jelentették, akik gyötörték őt, ettől lett olyan lusta. Felfedezte, hogy ez volt a leges-legrosszabb. Ekkor elmesélte azt is, hogy pillangók jöttek, egyre több és több gyönyörű pillangó érkezett, s mosolyogva fűzte hozzá: "jönnek a segítségemre ...; azt mondják, hogy velem nem is olyan rossz együttlenni ... most sokkal világosabb van ..., holnap ezeket magammal viszem". Azóta sokkal szívesebben jár iskolába, s később megkérdezte néhányszor, hogy csináljuk-e majd még azt a hókusz-pókuszt, mert nem jutott eszébe a fókuszolás szó. Azóta hókusz-pókuszt kér, különlegesen hangsúlyozva a szót.

A gyermekek általában nem szeretik, ha tudásunkat, szakértelmünket fitogtatjuk, mert ez kevés teret ad számukra. Helyesebb, ha kicsit habozva keressük a helyes utat, azzel megfelelő biztonságot nyújtunk nekik. A fenti példa arra utal, hogyan lehet teret nyitni a gyermeknek tolakodás nélkül, - ám mégis jelen lenni, együtt lenni vele, ha problémája van.

Szükséges hangsúlyoznunk, hogy nem kell okvetlenül mindenről beszámolniuk, ami feljön bennük, és, hogy mindíg csak arról meséljenek, amit tudomásunkra is szeretnének hozni. Ezen felűl tudatnunk kell a másokra, a másik szülőre vagy tanárra vonatkozó titoktartási szándékunkat is. Ha a gyermek nem akar beszélni valamiről, korrekt módon tiszteletben kell tartani ezt az óhaját. Egy későbbi alkalom teremthet módot az ilyen kérdések megbeszélésére.

Azt is meg szoktam mondani a gyerekeknek, hogy én sok mindent képes vagyok meghallgatni, mert a gyerekek gyakran azt gondolják, hogy a felnőtteknek nem szabad mindent elmondani; vagy azt hiszik, hogy ami bennük van, az túlontúl rossz ahhoz, hogy elmondhassák valakinek.

 

Fókuszolás különböző életkorokban

Ebben a részben a gyermekek fókuszálásának tanítására és kísérésére vonatkozó irányelvekről lesz szó. Egyenként ismertetem a téziseket a "Gyermekfókuszolás-kurzusban", fokozatosan építve fel az egész folyamatot, ahogy a gyermekekkel is csinálom. A kurzusban ezt is párokkal csináljuk.

A fókuszolás egy életen át tartó művészet. Fontos azonban, hogy különbséget tegyünk a különböző korosztályok között. Az egyes korosztályokra vonatkozólag külön-külön adok általános irányelveket (csecsemők, 2-6 gyermekek, 6-12 serdülők). Fontosnak tartom minden alkalommal hangsúlyozni, hogy a gyermekek egyénisége teljesen különböző, ezért sosem tudunk pontos felosztásokat csinálni.

Kisgyermek 2 éves korig

Hollandiában többféle módszer létezik arra vonatkozóan, hogyan létesítsünk kapcsolatot a még meg nem született gyermekekkel. Csengőt használunk, símogatjuk vagy beszélünk a gyermekhez. A gyermek megszületése után az anya hasára fekhet, s később az anya magán még bevásárolni is elcipelheti. "Csecsemők masszírozására" szintén vannak kurzusaink.

Azt javaslom újdönsült anyáknak, hogy rögtön kezdjenek el beszélgetni csecsemőikkel, odafigyelő, visszatükröző módon. Azt öntsék szavakba, amit gondolnak, ami gyermekükben éppen lejátszódik. Főleg a születéskor nem könnyű a babának. Csak meséljük el a gyermeknek, hogy megértjük fájdalmát és bánatát, ahogyan az az anya is csinálta, aki résztvevője volt egyik kurzusunknak. Nehéz szülés esetén az orvos még egy kis ellenőrző műszert is csatol a baba testére, hogy ezzel ellenőrizze a szív működését. Lehet, hogy ezzel éppen a baba életét menti meg, ő azonban mégsem lehet képes arra, hogy megértse ezt. Az anya mindent elmondott, megértően, mentegetőzve öntötte szavakba a baba fájdalmas élményét. A baba már az első napon tágra meredt szemekkel figyelt és mindenre reagált, s az anya hangjára igen megnyugodott. A súlyos megrázkódtatás ellenére nyugodt és megelégedett csecsemő lett.

Itt is érvényes az az igazság, hogy az ember sok nehézséget el tud viselni, ha érzi, hogy meghallgatják, odafigyelnek rá.

Azt is elmesélem, hogy magyar kollégánk és barátunk hogyan kezdett foglalkozni a babájával. Nagyon szerettek volna örökbe fogadni egy kisbabát. A kisfiú négy hetes volt, amikor először meglátták és hathetes korában engedték meg nekik, hogy hazavihessék őt. Szerencsém volt, hogy akkor éppen Magyarországon tartózkodtam. Hamarosan találkoztam az új anyával és azt javasoltam neki, hogy beszélgessen a babájával már a kórházban az életéről, lehetőleg minél részletesebben. Később ezt mesélte nekem.

Mindent elmeséltem neki ..., mindazt, ami csak eszembe jutott ..., hogy hogyan született, ... majd egyszercsak hirtelen hiányolni kezdte az anyját ..., milyen rosszul esett ez neki ..., elmondtam, hogy mennyire sajnálom őt ezért ..., milyen idegen lehetett neki a világ azóta ..., hogy őt választottuk ki és senki mást. Milyen szokatlan lehet neki az én illatom ..., meg a számára új hangom is ..., s milyen izgatottak voltunk, amikor hazahoztuk ..., ami már mindig az ő otthona lesz ... és találkozni fog a cicájával, ami már várja is őt ..., olyan boldog voltam magamban, hogy ezt teszem ..., úgy éreztem, hogy kapcsolatom alakul ki vele ... és mindig olyan figyelmesen nézett rám, mintha teljesen megértené azt, amit meséltem neki.

A baba hazaérkezésének napján találkoztam a családdal. Csendes és megelégedett csecsemő volt, annak ellenére, hogy azon sem lehetett volna csodálkozni, hogy felkavarja a sok változás, ami az ő eddigi kis életében történt.

2-6 év közötti gyermekek

Fontos az ebben az életkorban lévő gyermekekre fokozottan odafigyelni, mert időre van szükség számukra ahhoz, hogy ami lezajlik bennük szavakká formálódhasson. Azzal segíthetünk a kisebbeknek, hogy teljes empátiánk és képzelőerőnk latbavetésével beszélünk hozzájuk. Szavakkal kísérjük mindazt, ami bennük valószínűleg éppen lejátszódik. Ezután érezhető és látható is lesz a nem verbális megnyilvánulás alapján, hogy megfelelően beszéltünk-e.

Abban is segíthetünk nekik, hogy kifejezzék testileg átélt érzéseiket a színek és a rajzoló kézmozdulat révén. Két évvel ezelőtt fedeztem fel azt, hogyan tudnék segíteni kétéves leány unokámnak, Yazznak fókuszolással és főként rajzolással, azzal, hogy belső érzéseit színekkel ábrázolja.

Úgy volt, hogy Yazz nálunk alszik az egyik éjszaka, idősebb unokáimmal együtt. Este hat óra tájban már nagyon fáradt volt, de még nem akart ágyba menni. Szakadatlanul sírt: "a papámat akarom, a mamámat akarom". Megtettem mindent, amit máskor is szoktam, amikor vele voltam, de semmi sem vigasztalta meg őt. S akkor leültem vele a földre, színesekkel és papírral.

Miközben felé nyújtottam a színesekkel teli dobozt, azt kérdeztem tőle: "melyik szín okoz neked bánatot".

Habozás nélkül egy sötétkéket vett elő. Csak beszéltem hozzá, halkan ismételgetve: "Lerajzolhatod minden bánatodat és szomorúságodat." Ekkor vízszintes csíkokat huzigált ide-oda folyamatosan, amellyekkel minden bánatát papírra vethette. Csillapodott sírása, s már más hangon, dühösen követelte: "A papámat akarom, a mamámat akarom". Majd megkérdeztem: "ezt is le tudnánk rajzolni?" Ekkor nagy erővel húzott néhány különálló, függőleges csíkot, s mély sóhajjal ezt mondta: "így ni," - majd felállt és visszament játszani.

Ekkor magam is megdöbbentem, s alíg hittem el, hogy ez tényleg ilyen egyszerű. Később más felnőtteknek is ugyanilyen élményei voltak, mely megerősített abban, hogy ez a helyes útja a kisgyermekekkel való fókuszterápiának.

6-12 éves gyermekek

Ha a gyermekek a fókuszolással együtt nőnek fel, azt természetes folyamatként kezelik, s nincs szükségük külön tanításra. A következők azokra a gyermekekre vonatkoznak, akik újként kerülnek kapcsolatba a fókuszolással. Hat éves kortól ténylegesen taníthatók a gyermekek fókuszolni; a fiatalabbakkal mindössze néhány szót váltunk, míg az idősebbeknek több mindent is ki tudunk fejteni. Abban az iskolában, ahol gyermek-pszichoterapeutaként dolgozom, már vannak tapasztalataim a 6-12 éves korú gyermekekkel folyó terápiára vonatkozólag. A tanár-kollégákat is tanítottam már, főként a "tegyünk szabaddá egy helyet az osztályteremben" módszert alkalmazva, valamint a gyermekekkel való fókuszolást ismertetve, amelyekről már a Folio 1997-es nyári számában is írtam.

Terápia alkalmával együtt alkalmazom a vezetést és tanítást, így a gyermekek a terápián kívül is fókuszolhatnak. A terápia során a tanítást és vezetést mindig elkülönítve alkalmazom. A vezetésnek akkor van helye, ha a gyermek egy problémával áll elő: ilyenkor én gyakran rajzoltatom is őket. Egyébként fókuszolni tanítom őket példák útján való magyarázatokkal és utalva a tapasztalatokra. A tanítást és a vezetést együttesen alkalmazva meg is zavarhatjuk a gyermeket. Az általam a terápiák során kifejlesztett módszereket úgy a szülők, mint a tanárok, de mások is fel tudják használni. Eleinte fokozatosan haladhatunk csak, az előadottaknak megfelelően, azután lassanként kibontakozik a folyamat. Saját tapasztalataim nyomán szerkesztettem a szöveget és a magyarázatokat, hogy példaként szolgáljanak, melyek alapján mindenki megtalálhassa a saját stílusát.

Tanítási lépcsőfokok

- A testi érzékelés felfedezése

- Testi bensőnk tudatossá tétele

- A felt sense megismerése valamivel kapcsolatban

- A felt sense megismerése valamivel kapcsolatban, s annak lerajzolása

- Várakozni a felt sense-ből feljövő érzésre, majd annak lerajzolása

- A testi változások érzékelése

- Az új tér és levegő érzékelése és lehetőség szerinti lerajzolása

 

Segítség a gyermeknek a testen belüli tudatos érzékeléshez

A gyermekek hozzászoktatása testük belsejének érzékeléséhez néhány bevezető mozdulat és gyakorlat útján történik. Ez, ennek megfelelően, a felkészítés fázisa. Később használhatunk ezek közül az útmutatások közül néhányat annak céljából, hogy a test belsejébe irányítsuk a figyelmet. Íme néhány példa:

- Emelgesd a lábaidat, majd tedd a szívedre a kezedet, hogy érezd a szívdobogásodat.

- Húzd fel a vállaidat, ahogy csak tudod, az arcod felé.

- Szorítsd ökölbe a kezedet és érezd, mi történik a testedben.

- Szorítsd össze a fogaidat, mit érzel?

- Mit érzel belül, mikor hintázás közben nagyon magasra lengsz ki?

- Figyeld a lélegzetvételedet, a kezedet a hasadra téve érezd, hogyan mozog az le és fel.

- Mi történik a bensődben, amikor elképzeled, hogy egy citromba vagy valami nagyon édes dologba harapsz? (A gyermekek helyi ízlésétől függően)

Találj még más dolgokat is. Készíts játékot ezek alapján. Egyszerre több gyermekkel is meg tudod csinálni, s a gyermekek élvezni fogják.

A figyelemnek a test belsejébe irányítása

A gyermekek számra is legalább olyan fontos mint a felnőtteknek, hogy biztonságos helyet alakítsanak ki magukban, ahol belső utazásaikat végezhetik. Beszélj meg egy időpontot és helyszínt a gyermekkel, amikorra te is készen állsz arra, hogy megfelelő "tiszta helyet" keress magadban. Ezután a következő példamondatokkal elkezdheted a figyelmet befelé irányítani:

- Érezd a lábadat a földön.

- Érezd, hogy a székben ülsz, s nekidőlsz a szék támlájának.

- Érezd, hogyan lélegzel ki és be.

- Ha úgy jobb, csukd be a szemed.

- Most hagyd magad alászállni, mint egy lift, a tested belsejébe, és maradj a közeppontban.

A gyermekek gyakran nyitott szemmel fókuszolnak. Sose ragaszkodjunk ahhoz, hogy becsukják a szemüket.

Most kérd meg a gyermeket, hogy szóljon a saját bensőjéhez. "Szevasz Öcsi!"

Ezzel a módszerrel a gyermekek komolyabban fogják venni a dolgot és jó közérzetet fognak maguknak teremteni.

 

Felfedezni valamit a felt sense-szel

Adj utasításokat arra vonatkozóan, hogy a gyermek legyen türelmes azzal, ami feljön benne és érdeklődj, miket érez ezenközben. Szükséges hangsúlyoznunk, hogy időt kell szentelni erre a dologra, mert az efféle érzések kezdetben igen halványak és bizonytalanok. Meg kell mondani a gyermekeknek, hogy az általuk testileg átélt érzetek fontos dolgokról tudósíthatnak. Mert a felt sense mindig szól valamiről. Ezeket a példákat gyakorlatként is felkínálhatod:

- Állj, mint egy fa és érezd át mi történik belül a testedben.

- Érezd magad, mint egy rózsa, mint egy törpe, mint egy óriás.

- Képzelj el valami kemény dolgot és figyelj arra, amit belűl érzel.

- Valami lágy dologgal is tedd meg ugyanezt.

- Képzeld el a legkedvesebb háziállatodat.

- Képzelj el egy nagyon kedves személyt.

- Gondolj arra, amikor valamilyen sikered volt.

A felt sense felfedezése és lerajzolása

Az újabb lépés az, hogy a gyermek lerajzolja az élményét, a szituációt vagy az eseményt, majd megkérdezi magában: milyen színek illenek ehhez az élményhez, s milyen mozdulatokra vágyik a kezem a papíron. A rajzolás - amikor több dolog is felszínre kerülhet - azért olyan nagy jelentőségű, mert a gyermek megnézheti és valóban át is érezheti ezt a lehetőséget, amit ez nyújt. A legtöbbször mélyen belemerülnek a munkába. A felt sense gyakran újra és újra is megjeleníti magát rajzolás közben. Ezt láthatjuk a 4 éves Marc rajzaiban is. A kisfiú nagyon dühös. Azért választottam ezeket a rajzokat, mert ezeken keresztül igen látványos a folyamat; háromszor is újra kezdte. Először elkészíti a felül látható kis rajzot. Majd arra a kérésre, hogy rajzolja le, amit még a belsejében érez, ismét elkezd rajzolni, miközben a többi gyermek ugyanazon a papíron folytatja a rajzolást. Majd félrerakja a rajzot és újra kezdi a harmadikat a következő oldalon. Kivörösödött arccal, teljesen átadva magát rajzol, majd egy megkönnyebbült sóhajjal véget vet neki. Meg kell értetni a gyermekkel, hogy figyeljen a kellemes érzésekre és ha megpróbálja lerajzolni azokat, ezek erősebbek és tartósabbak lesznek, s meg is fognak maradni nála. S ha lerajzolva őket, a rossz érzésekre is koncentrál, elérheti, hogy azok egyre halványuljanak, majd eltűnjenek.

Ilyenkor igényel a gyermek papírt, színes ceruzát, zsírkrétát. A vízfesték még kifejezőbb. Meg kell értetni a gyermekkel, hogy ez a rajzolás más mint a többi. Meg kell magyarázni, hogy nem szükséges világszép rajzot készítenie, nem kell radíroznia sem, hiszen a gyermek úgyis érti, hogy a rajza mit mond. A papír másik oldalát is felhasználhatják, vagy akár egy új lapot is kezdhetnek. Ha a gyermek becsukja a szemét, szólni kell neki, hogy nyissa ki, és rajzoljon. Olyan szófogadóak néha és türelmesek!

Először hagyjunk időt a gyermeknek, hogy felszínre jöhessen benne az érzet, majd mondjuk neki a következőket:

Képzeld el, hogy a strandon vagy ..., mit érzel, mi mozdul meg benned? ... a hasadban, vagy a mellkasodban; ... ha felszínre érzel jönni valamit, adj időt magadnak, hogy átérezhesd, milyen feltörni igyekvő kép, szó vagy szín kapcsolódik ahhoz ..., rajzolj belső érzésből, ... rajzold ami előigyekszik; hiszen tudod, nem kötelező gyönyörű rajzot csinálnod, ... csak ahogy a belső érzések diktálják ... Néha csupán egy szín vagy néhány szín jön elő.

Egyéb lehetőségeink:

Hallgasd kedvenc zenédet.

Játssz a legjobb barátoddal.

Csak heverj az ágyban.

Tisztában kell lennünk azzal, hogy ezekkel kellemes és kellemetlen, problematikus érzéseket is felidézhetünk: pl. rossz emlékek, magány- vagy félelemérzet. Ilyenkor nyugton kell maradni a megkönnyebbülésig.

 

Egy módszer a fókuszolás megmagyarázására a gyermeknek

A fókuszolást magyarázó szöveggel is elláthatjuk a gyermeket, ha éppen szükségesnek tartjuk a korának megfelelő magyarázatot. Részletenként is adagolhatjuk a szöveget, ahogy azt befogadni képes. Leírt szöveg nagyon komolynak hat, ezért jobb, ha spontán jelleggel kapja meg a gyermek a megfelelő információt, ellenkező esetben nem biztos, hogy bízik majd az előjövő érzéseiben.

Magyarázat

Amikor valami kellemetlen dolog történik, erre valahol belül is ráérezhetsz. Meglehetnek bennünk a kellemes, boldog, meleg érzések belső területei, s szintúgy a nehézségek, undokságok, zaklató dolgok helyei is, amelyek problematikusak az életünkben. Olyan a testünk mint egy vödör, amelyben minden megtalálható. S azt is megállapíthatjuk, hogy merre fele találhatók ezek a testünkben.

Te is érzel néha ehhez hasonlót?

A szöveget a gyermek reagálásának figyelembevételével, lehetőleg ne monológ- jelleggel adjuk elő.

A gyermek gyakran úgy reagál, hogy valami nehézségre, vagy viszketésre, csípésre utaló dologra mutat.

Ha egy ilyen erős viszkető vagy csípő érzést találsz a testedben, az olyasvalami, amit már sohasem fogsz szeretni az életben. Ilyenkor bizony nehéz odafigyelni az embernek a munkájára, igaz-e? Néha megpróbálod igen keményen elfojtani ezt az érzést és nem engeded, hogy előjöjjön. Visszagyömöszölöd a testedbe, pl. amikor lenyeled a könnyeidet, hogy összeszorul a torkod, vagy behúzod a hasadat. Olyan ez, mintha lenne benned egy vödör, és minden ebbe a vödörbe menne. Ilyenkor aztán súlyos, nyomasztó vagy éppen lankasztó belső érzésed támad. Ismerős ez?

Érzékelni ezeket és igent mondani ezekre a belső érzésekre, reményt nyújthat számunkra, hogy megoldhassuk a problémáinkat. Magam is így cselekszem és így jobban is érzem magamat. Figyeljünk magunkban ezekre a nyomasztó, kellemetlen érzésekre és ismerjük fel őket! S aztán majd ezek lassan eltünedeznek.

Olykor már felismerjük, hogy mely problémák vagy helyzetek járnak együtt viszkető, nyomasztó, fárasztó érzéssel, de jobbára még nem tudjuk, hogy mi teszi őket olyan nehezen elviselhetővé. Máskor meg viszont érzékeled az érzetet, de nem tudod, hogy mire vonatkozik. Ilyenkor várjunk, s koncentráljunk testünk belsejére, míg egyszercsak elődereng valami, ami egyértelművé teszi, hogy miről van szó, - hiszen testünk minden ilyen érzetének saját külön története van, amelynek meg kell nyilvánulnia, s amelyeket lassanként felismerünk: "igen, ez erre vonatkozik", "ez okozza ezt a rossz közérzetet".

Bámulatos, hogy ezek az érzések és ezek üzenetei milyen messziről kanyarogva, halványan érkeznek el hozzánk, csak akkor, ha csendesek és barátságosak vagyunk velük, függetlenül attól, hogy mi a tartalmuk. Épp olyan barátságosan kell üdvözölnünk, mint egy kedves ismerőst, s így is még váratlan dolgok bármikor előadódhatnak.

Aztán máris le tudod rajzolni ezt a problémát vagy szituációt, s ami ezzel kapcsolatos. Tudod jól, hogy nem szükséges gyönyörű rajznak lennie. Ahogy a kezed éppen a kifejezést keresi. Olykor egy érzés csak néhány színes csík, kör vagy karcolat formájában jelentkezik.

Amikor az undok, nyomasztó, bonyolult problémáidat és érzéseidet rajzolod, azzal együtt, ami a bensődből fakad, már meg tudod szemlélni is azt, s máris kényelmesebben érzed belül magad, jobb lesz a hangulatod, könnyebben lélegzel és nyugodtabb leszel. Rá fogsz jönni, hogy minden megint rendbe jön, ha ismét átérzed azokat az undok érzéseket azokról a problémákról, s, hogy ez az útja, hogy megszabadulj tőlük.

Kipróbálod velem?

 

A gyermek vezetése a fókuszolásban; a teljes folyamat

Eddig az irányelvek a gyermek fókuszolására vonatkozólag csupán a bevezető lépésekkel foglalkoztak. Magyarázattal szolgáltam arra vonatkozólag, hogyan beszélhetünk a gyermeknek a fókuszolásról. Mos pedig végigkövethetjük az egész fókuszeljárást, vezetve a gyermeket a fókuszterápiában, összekapcsolva az élményeket a gyermek napi tevékenységével és testi érzeteivel.

Segédkezz a gyermeknek, hogy befelé irányítsa a figyelmét a testébe.

Kérdd a gyermeket, mondja ezt magának:

Szia, gyerek!

Lehet, hogy vannak problémáid, nehézségeid ... ami lezajlott már ... akár ma ... tegnap ... vagy régebben ... de ami mégis zaklat ... mert, még mindíg érzed, hogy lakozik valahol a testedben; ... vagy szomorkodsz valami felett, ..., haragszol vagy aggódsz valamiért ... érzel ilyesmit a testedben?

Ha reagál a gyermek, megkérdezed:

Merre felé érzed ezt?

A gyermek elkezd mutogatni és magyarázni.

Hogyan érződik ez a testedben, ... el tudod mesélni ezt az érzést?

A gyermekek többnyire könnyen meg tudják mutatni ezeket a felt sense-eket a testükben.

Hagyj időt a rajzolásra ... tartsd nyitva a szemed, hogy megcsinálhasd ... a rajzolás után térj vissza a testedben a kiinduló állapothoz ... érzékelhető valahogyan ez a különbség?

Rendszerint egyszerre több dolog is foglalkoztatni szokott bennünket ... ezért hagyj időt magadnak arra, hogy ismét befelé fordulhass ... újra becsukhatod a szemedet ... hagyd, hogy az a másik valami, amit a bensődben rosszként élsz meg, a felszínre jöhessen ... néha ez csak egy rossz érzés, amiről fogalmad sincs, hogy mi is az valójában ... lehet, hogy ez az érzés rendelkezik egy színnel ... hagyd, hogy a kezed a ceruzával csak mozogjon a papíron.

Aztán a következő alkalommal még több mindent a felszínre hozhatsz ... és mindannyiszor több és több helyet szabadíthatsz fel magadban.

Most már átérezheted egész kitisztult, kiürült bensődet ... és ezt is lerajzolhatod ..., s lehet, hogy ezt már egy új lapon szeretnéd elvégezni.

Majd előveheted egyik problémádat, amelyik nagyon mondani akar neked valamit ... újra érzékelned kell a testednek azt a részét, ahonnan valamennyi probléma előjön ..., várj belső figyelemmel, mi kívánkozik elő ... meg fogod érezni, mi készülődik, ... lehet, hogy ez szóban jelenik meg vagy képben vagy színekben ... rajzold le, ami a korábbiakhoz képest változásként jött ... , hogy megerősítsd ...

A bevezetőben írt első példában két egyszerű útbaigazítást adtam egy anyának, - s mi minden történt ezután? Most pedig a fókuszolásnak egy ilyesfajta kibővített feljegyzését nyújtom, amely majdnem hasonlít a felnőtteknek adandó utasításokhoz. A gyermekekkel való fókuszolásnak ilyen széleskörűek a lehetőségei.

Ha a gyermeknek elég lehetőséget adsz, új élményért fog jelentkezni. A gyermekek ebben az életkorban általában könnyen megközelíthetők, s igen gazdag élményt jelenthet számukra a velük való foglalkozás. A gyermekektől megtanulhatjuk, milyen természetes dolog a fókuszolás.

Fókuszolás serdülőkkel

A serdülők önállósodási küzdelmük közepette, saját önazonosságukat keresik. A fókuszolás sokat segíthet nekik, de nem feltétlenül szülői vezetéssel. A szülő túlságosan közel áll ahhoz a gyermekéhez, hogy az beszámolhasson neki arról, hogy mi megy benne végbe a fókuszolás során. Ezért jó, ha a serdülők vezetését többnyire a családon kívüli személy végzi. Szerintem kamaszok fókuszolásra tanítása fő eszköze lehet - a terápiás célokon kívül - saját irányaik kialakulásának.

A legmegfelelőbb viszonyulás a fiatal alapvetően empatikus, figyelmes meghallgatása, a felnőtté válás saját útjai keresésének figyelemmel kísérése. Egy édesanya mesélte az első találkozás alkalmával:

Nagy bajban vagyok a 16 éves lányommal, aki sehogy sem akar segíteni a háztartásban. Úgy él otthon, mint egy idegen, ami végtelenül bosszant.

Másodszor pedig így beszélt:

Odaadóan meghallgattam, megismételve amit mondott: minden magyarázat, jó tanács, kérdezősködés és megyjegyzés nélkül, ami örömet okozott számomra, bizonyos értelemben szabaddá tett. S képzelje el, miután tegnap hazaérkezett, hosszú idő óta újra bizalmasan beszélgettünk. Azt mondta nekem, hogy mindenki határozottnak, erősnek és függetlennek tartotta őt, s közben ő pedig bizonytalannak és gyengének érezte magát. A fókuszolásról érdeklődött, hogy vajon az segíthetne-e neki. Útba igazítottam, hogy figyelje a helyzetre vonatkozó összes belső testi érzéseit és várja meg, hogy mi akar felszínre kerülni. Olvasnivalóval is elláttam. Bizonyos távolságot tartottam tőle, s jó érzéseim voltak.

Tapasztalataim szerint saját, húsz év feletti gyermekeinkkel már nem ütközik különösebb akadályba fókuszolást vezetni. Így az én saját gyermekeim és a rokongyermekek már hosszabb ideje részt vesznek a kurzusaimon és egyéni, eredményes fókusz-üléseken is vezetem őket. Mindannyiszor megörülök neki, amikor az új notebookomon a fiam által írt képernyővédő szöveget olvasom: "Fókuszoltál ma már?" Hát nem nagyszerű!

 

Végszó

Azért volt bátorságom egy barátom emlékkönyvébe írt, fókuszolásra vonatkozó élményeimet közreadnom, mert a csoporttagok igen lelkesen vettek részt a "Gyermekek fókuszolása" kurzusokon. Többször kérték, hogy legyen haladó kurzus is, érezve, hogy már tudnák alkalmazni a tanultakat. Az a javaslat is elhangzott, hogy egy következő kurzuson gyermekek és felnőttek közösen vegyenek részt. Talán ez lehetne a kurzusok kibontakoztatásának egy következő fejezete.

Ki nem bánja vajon, hogy nem tanulhatta meg a fókuszolást fiatal korában? Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy a szülői gondoskodás és a gyermeknevelés odahaza és az iskolában, az életben a legnehezebb feladat. A szülőket pedig nem oktatják erre és a legkiválóbb intézményekben is csak azt tanuljuk meg, hogy hogyan fegyelmezzük a gyermekeket és hogyan teljesíttessük velük az iskolai feladatokat. S itt még nem említem a sok millió gyermeket, akik veszélyben vannak a felnőttek különféle háborúskodásai miatt. Hogyan tudjuk elősegíteni a gyermekek felnőtté válását, hogy képesek legyenek békés úton megküzdeni az élet nehézségeivel?

Meglepődve tapasztaltam, hogy az 1991-es Hamburgi Fókusz Bibliográfiában 275 címből csak 12 foglalkozik gyermekekkel. Ezt követően azonban több cikk is napvilágot látott e tárgykörben, s e-mailen is voltak üzenetek. Mindazonáltal a gyermekek fókuszolásában még mi is a gyermekkorunknál tartunk. Hollandiában úgy mondjuk: "még gyermekcipőben járunk". 1996 májusában a nemzetközi konferencián kezdeményeztük nemzetközi munkacsoport felállítását bárki számára, akit a gyermekekkel való fókuszolás érdekel. Úgy hívtuk ezt, hogy "Gyermeksarok".

Szeretnénk a tudásunkat, tapasztalatainkat, élményeinket, mondandónkat közkinccsé tenni, és előmozdítani a "gyermekfókuszolás" ügyének fejlődését.

Most pedig tevékenyen induljunk munkára, hiszen a fókuszolás az élet keresztje. Ezért kezdjük minél korábban: a gyermekkorban.

A szerzőről

Marta Stapert (1935) 1957 óta gyermekgondozó (Youth Social Worker). 1975 óta magánpraxist folytat. 1985 óta gyermek-pszichoterapeuta, s egy tanulási nehézségekkel, valamint társadalmi és érzelmi problémákkal küzdő gyermekek számára fenntartott elemi iskolában dolgozik. 1986-tól alkalmazza a fókuszolást pszichoterápiás gyakorlatában. Az Amszterdami Pedagógiai Egyetem (University of Professional Education of Amsterdam) előadója. 1993 óta fókusz-kiképző; rendszeresen tart kurzusokat.

Gyermekfókuszolásra vonatkozó szakirodalom

Boukidis, Z. F. (1985) A theory of Empathic Relations Between Parents and Infants: Insights from a Clinetcentered/Experimental Perspective. The Folio IV, Issue 1.

Bruinix, G. (1993) The hard part is me. Learning children to focus with children. The Folio, Vol. 12, Nr. 1.

Coyl, M. P. (1987) An experiential Perspective on the Mother-Infant-Relationship: The first eight months. The Folio, Vol. VI., Nr. 1.

Duron, L. (1988) Focusing as a Means to Help a Child with Learning Difficulties. The Folio, Vol. 7. Nr. 1.

Groddeck, N. (1989) Focusing im Schulalltag: Über die aktive Ruhe, die vom Lehrer ausgehen kann. GwG Zeitschrift 75.

Groddeck, N. (1995) Focusing und Kunsttherapie. Text of presentation at the international Focusing Conference 1995.

Heintz, F. (1991) Focusing mit Kindern - eine Untersuchung zur Veranderung des 'experiencing' anhand gleiteter Übungen - eine Pilotstudie -. Diplomarbeit am Seminar für Psychologie der Universität Koblenz, Landau.

Jaison, B. (1995) Focusing on Parenting. The Folio, Vol. 14. Nr. 1.

Leijssen, M. (1992) Experiential focusing through drawing. The Folio, Fall, 1992, pp. 35-40.

Lutgedorf, S (1988) Focusing with children. The Folio, Vol. 7. Nr. 2.

McMahon, E. M. and Bruinix, G. (1991) How Adults Can Listen to Children in a Focusing Way. Published by Sheed and Ward. P. O. B. 419492, Kansas City, MO 64141-6492. To order, call: (800) 333-7373.

McMahon, E. M. and Thompson, G. Teaching Children to Focus. Pamphlet Series of the Institute for Research in Spirituality, 6305 Greeley Hill Road, Coulterville, CA 95311.

McDonald, M (1987) Teaching Focusing to Disturbed. Inner City Adolescents. The Folio, Vol. VI. Nr. 1.

McGuire, M. (1986) School Project "Teaching Clearing a Space". The Folio, Vol. V. Nr. 4.

Murayama, S. and Yoshimi, I. Japanese video cassette 'clearing a space in the classroom' (unger their supervision).

Marder, D. (1988) Rainbows and Dinosaurus: Focusing on Positive Qualities with child. The Focusing Connection, Vol. V, No. 4.

Neagu, G. (1986) Focusing and Play Therapy. The Folio, Vol. V. Nr. 2.

Neagu, G. (1988) The Focusing Technique with Children and Adolescents. The Folio, Vol. 7. Nr. 4.

Rappaport, L. (1988) Focusing and Art Therapy. The Focusing Connection, Vol V. No. 3.

Santen, B. (1984) Focusing as an Initial Therapy with "Borderline" Adolescents. The Folio, Vol. III. Nr. 1.

Santen, B. (1900) Jenseits von Gut und Bose. Erlebniswelt eines 12jahrigen und seine Veranderung - Ein Dokument. GwG-Zeitschrift 78.

Santen, B. and Koopmans, G. (1980) Some Remarks on Experimental Psychotherapy with children. Client centered/Experiential Discussion Papers, Vol. IV. Nr. 1.

Stapert, M. (1997) Focusing in School. The Folio, Vol. 16. Summer 1997.

Yuba, N. and Murayana, S. (1988) Clearing a Spice with drawing in Play Therapy. The Folio, Vol. 7. No. 1.